Berkes Miklós (1926-2000) volt csurgói lakos írta az alábbiakat ... Gyorsan pörögnek az események. 1944. december 22-én levente csoportunkat bekerítik a szovjet csapatok. Fogságba esünk, de ítélkeznek is felettünk! 1945január 1 1-én Kaposváron a Petőfi iskolában székelő Hadbíróság ítéletet hirdet, 10-15 év javító nevelő munkára. Először talán hihetetlen, de keserű valóság lett. Gyalog hajtanak Kaposvár - Pécs - Baja útvonalon bennünket. Baján vagonírozunk 1945. február 3-án. Odessza börtön, Dnyepropetrovszk börtön. Május 7-én nagyon szörnyű vagonutazás után megérkezünk szibériai Tajsetbe. Itt ágazik le a transz-szibériai vasútról a BAM = Bajkál-Amur-Magisztrál, melynek építője is vagyok, 1947-48. júliusig. Télen sátorban lakunk, küszködünk a hideggel, éhséggel, nehéz emberfeletti munkával. 19 évesen harminckét kiló vagyok, majdnem elvisz a hastífusz. Ezrek halnak meg. Az élni akarás, a hit adott erőt, kapaszkodtam az életért, - kibírtam! Már azt hittem, ennyi rossz után rosszabb nem jöhet, 1948 márciusában megszökik egy munkatársam. Zajárszknál vagyunk, sátorban lakunk, kerítés még nincs, könnyen megszökött. De hát én nem jelentettem, igaz nem is tudtam róla - a legközelebbi transzporttal útnak indítanak. Addig vonatozunk keletnek, míg elfogynak a sínek. Tengerhez érünk. Szovjetszkaja Gavan (Távol - keleti kikötő) behajózunk, nyolc nap múlva Magadánba érkezünk. Magadán 10 óra időszámításra van Budapesttől keletre. Rövid talán egy hónapi tranzitláger után autóval útra kelünk, mindig csak északra, a hírhedt kolimai bányavidékre. Magadántól kb. harminc óra autózás után, megérkezünk, "Holodni" (hideg) nevű aranyércbánya telepre. De itt már nagy a hó, és mínusz 40 fok a hideg. Október első fele, Szibériában ezután kezdődik a tél. Itt az átlag hideg -30 és -50 fok között van ... néha több! A szörnyű hideg, a nehéz munka, sok áldozatot követel. Itt a kétoldali tüdőgyulladás majdnem elvisz, de abban a kegyetlen embertelenségben, immár sokadszor tapasztalt emberség! Egy csúnyácska, de csupa szív - emberséges orosz orvosnő, talán felcser, éjjel-nappal borogat, injekcióz. Mikor pár nap múlva a krízis után magamhoz térek, felülök nagy nehezen, irtó gyenge vagyok, suttogva mondja hála Istennek, simogatva fejemet. Édesanyám simogató, gyógyító kezét éreztem, elsírtam magam. Sokára, de talpra álltam! A folytonos éhezés, nehéz munka és a kegyetlen hideg sokszor abba a kilátástalan helyzetbe sodort, hogy ezt nem bírom tovább! Istenhez fohászkodtam - mint mindig- és most is segített. Valahogy mindig felújultam. Rudaljuk az aranyércet, rajta tipródunk, átkozzuk és közben éhezünk. Sztálin halála sosem remélt változást hozott! Minden megváltozott körülöttünk. Nem kellett a számot viselni, - mindenkinek volt száma – a barakkokat nem lakatolták éjjelre, az őrök kezes báránnyá változtak. Majd minden elcsendesedett. Három hónapig semmi nem történt, pedig titokban valamit vártunk, reméltünk. Egyik júniusi nap, már kellemes meleg van, hó is már majd mindenütt elolvadt, csak a szurdokokban és a hegy árnyékában maradt meg. Tavaly is megmaradt, meg az előtt is. Megyek haza (lágerba) munkából, az udvaron tömeg, izgatottan beszélgetnek, talán vitatkoznak, azzal fogadnak, hogy a nap folyamán az összes külföldi állampolgárt összeszedték, -magyar, lengyel, bolgár, német, szlovák, román, japán, kínai, koreai, osztrák - talán nem hagytam ki senkit, nagyon sok nemzetiségű láger volt, vitték őket Magadánba, majd haza. De hát Én is külföldi állampolgár vagyok, miért maradtam ki? Választ nem ad senki! Bennem összeomlott valami. Kilenc év titkon dédelgetett vágya, reménye, hogy majd egyszer eljön egy nap, és most ez mind nincs!!! Lelkileg, idegileg összetörtem. Ítélet hirdetéskor nem estem ilyen pánikba. Ekkor úgy éreztem, most már tényleg ezt nem bírom ki, és ekkor jönnek a szovjet állampolgárságú rabtársaim - mind politikaiak vagyunk - akikben akkor jogosan felcsillant a remény, mikor a külföldieket hazaszállítják, valami elkezdődött, nekik is felderült az igazság napja és rájuk is sor kerül. Azok akikkel együtt éheztem, fáztam, sírtam és nevettem, azok vigasztalnak, bíztatnak, ha kilenc évet kibírtál, ezt a pár hetet vagy napot csak kibírod a következő transzportig. Nagyon messziről hangzott ez, sokszor nem is vettem észre ha hozzám szóltak. Napok kellettek, hogy magamhoz térjek. Ha nem is hittem el, hogy a papírjaim nem kerültek meg, látszólag megnyugodtam. Két hét múlva érkeztünk -mert hárman maradtunk ott- Magadánba. Az első transzporttal eljövők már elhajóztak, de még sokan vagyunk külföldiek, nagy az öröm, minden nap szinte ünnep. Mi is a később érkezők is készen vagyunk, hogy útra keljünk. A rengeteg keserűség után, ha van még valami ami még kegyetlenebb az a közlés: egyenlőre nem utazunk, okot nem közölnek. Az aranybányából korábban eljövők, akikkel sok éven át együtt szenvedtünk, Lembergben összetalálkoznak az egyik öcsémmel-, (nem is tudtam róla) aki Karagandából érkezett, és hozták a hírt, hogy életben vagyok és jövök én is - de nem jöttem. Öcsém 1953. november 25-én érkezett haza Katalin napkor. Leánya a Katalin nevet viseli. Jómagam 1955. november 25.-én Katalin napján érkeztem. Már elhagytuk Szentát, régóta már ülni sem tudok, toporgok a vonatablakban, nézek haza felé. Istenem de régóta vágytam e -óráknak tűnő- perceket. Végre megállt a vonat, édesapám, nővérem futnak felém Én is szaladok összeölelkezünk és sírunk! Tizenegy évig vártam erre!!! Kilencen voltunk testvérek, hét fiú és két leány. A háború befejezésekor a hét fiúból hat, az otthoniak és a szülők által ismeretlen helyeken szétszórtan, valahol Európában, de én már Ázsiában messze Szibériában tartózkodtam. Testvéreim is egyenként érkeznek haza. Karagandát járt Öcsém nem sokáig volt itthon, egyik bátyánkat már kifelé menet a Vorosilov ukáz fordítja vissza. Egy bátyám meg egy öcsém nyugaton fogságban van, a legidősebb bátyám haláláról 1945 szeptemberében értesülnek. Mit éreztek, mit éltek át az itthoniak, szóval kifejezni nem lehet. Mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb, nekünk igen nehéz kereszt jutott. 1976. szeptember 3-i dátummal kapok értesítést: a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága, a katonai bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és bűncselekmény hiányában az eljárást megszüntette . Berkes Miklós |