Újságcikk

Egy gulágos orosz szemével a magyar forradalom megemlékezésénél

      Érdekes vendég volt jelen az 1999-es októberi forradalom megemlékezése alkalmából, melyet a Szabadságharcos Szövetség rendezett Berkeley Spring West Wirginiában. Mint mindég, a szervezés lelke Győrikné (Sali) volt, akinek az energiája úgy tűnik, soha nem fog kifogyni.
      Nem is lehetett volna szebb időt elképzelni. Gyönyörű kék ég és a vidék zöld, hegyes mivoltja Erdélyre emlékeztetett.
      Le kell térni a főútról egy kis mellékútra, hogy elérjük az itteni magyarok egyik zarándokhelyét az ALBA REGIÁT. Ha jól megnézzük, egy miniatűr magyar templom képmása tűnik a szemünk elé, mely körül van véve magyar sírokkal, emléktáblákkal és megemlékezésekkel.
      Mikor ebben a templomban elénekeljük a magyar és amerikai himnuszt és a Boldog Asszony Anyánk-at bizony sok könny van a zarándokok szemében. Ki tudja hogy ki mire gondol az ének közben?
      Jellemző a hallgatóság összetételére, hogy az ünnepi beszédek java része angolul hangzott el, hogy az amerikai házaspárok is megértsék, valamint maguk a szónokok közt is sok volt az amerikai. Az ünnepi meghívottak között volt Jeszenszky Géza nagykövet valamint több helybeli előkelőség, sőt egynek magyar neve is volt, melyet büszkén emleget, habár harmadik generációs amerikai.
      Tizenhárom emlékművet koszorúztak meg. E sorok írójára esett az a becses feladat, hogy a politikai üldözöttek emlékének állított emléktáblát megkoszorúzza.
      Az ünnepség után a hallgatóság egy ebéd-büfé "kiránduláson" vett részt a szomszédos Cacapon Hotel ebédlőjében. Általában "Sali" főzi a jó magyar ételeket a szokásos havi összejöveteleken, de most átadta ezt a "tisztet" a hotel szakácsának, akinek még sokat kell tanulnia a magyar ízek tudományában.
      Visszatérve az érdekes vendégre, aki nem volt más, mint Nikolaj Getman a most 82 éves festőművész. Itt volt Amerikában három hétre, hogy felvegye a nagyra becsült Freedom Award-ot (Szabadság Díj) egy díszvacsora közepette a washingtoni Willard hotelben. Getman kiérdemelte ezt a dicséretet 50 fantasztikusan élethű Gulag kép festményével melyet az Interneten is lehet látni angol, magyar és orosz szöveggel. A magyar szöveget én fordítottam oroszból és angolból és a mellékelt jelszó betáplálása következtében egyenesen magyarul elő lehet hívni :
http://www.jamestown.org/hungarian/hg-index.htm
      Nikolájt ártatlanul tartóztatták le 1946-ban, mert az ő jelenlétében a barátja egy Sztálin karikatúrát rajzolt. Tíz év szibériai munkára ítélték és a messzi Kolimára küldték, mely Szibéria észak-keleti tartománya a sarkkör közelében. Túlélését a tehetségének köszönhette, melyet mint festőművész úgy lágeren belül, mint kívül használni tudott. A lágerben kommunista propaganda tárgyú képeket rajzolt, a lágeren kívül meg az őrség családját festette le. Így megmenekült a majdnem biztos halálos kimenetelű bányamunkától és külön kenyéradaghoz is jutott. Sztálin halála után rehabilitálták, de csak 1975-ben tért vissza a Moszkvától kb.200 kilométerre lévő Oriol városába. Egész véletlenül egy amerikai csoport fedezte fel Getman munkáját és hosszú viszontagságok után áthozták az Egyesült Államokba, ahol több helyen állították ki képeit.
      Getmant csak itt Amerikában ismertem meg, és mivel magam is letöltöttem ártatlanul 10 évet Kolimán igen hamar közeli barátságot kötöttünk egymással. Sok közös ismerősről és helyekről emlékeztünk meg. Kiderült, sokszor csak hetek választottak el attól, hogy ne találkoztunk volna egy közös lágerben. Mivel Nikolájt majdnem minden nap láttam az itt tartózkodása alatt, megkérdeztem tőle, volna-e kedve elmenni Berkeley Springs-be a Magyar Forradalom megemlékezésére. Ő azonnal beleegyezett, de mindkettőnk között volt egy néma kérdőjel : vajon hogyan fogadnak egy oroszt? Ami engem illet, már régen megtanultam, hogy nem az egyén a hibás a háborús és a háború utáni holocaustokban, hanem a rendszerek. Ezzel mind a ketten egyetértettünk. Nikoláj és sok más orosz akivel találkoztam szívből jövően bocsánatot kértek, amit a szovjet hatalom véghez vitt a magyar és más nemzetek eltiprásában. Sőt Nikoláj volt Magyarországon is 1998-ban, ahol gulágos barátaim kérelmemre igen nagy szeretettel fogadták és örök kapocs fejlődött ki közöttük.
      Mikor megérkeztünk az Alba Regiához azonnal a templomba mentünk, hogy a vendégkönyvbe belejegyezzük a nevünket. Nikoláj írt egy hosszabb szöveget, melyben kifejtette, hogy ő és sok más szovjet lakos ugyanúgy szenvedett a kommunista rendszer alatt, mint a leigázott népek apraja-nagyja és csodálattal néz a magyar nép szemébe, hogy volt mersze szembenézni a legyőzhetetlennek tűnő szovjet hatalommal. Neki is könnyek voltak a szemében, mikor a magyar himnuszt énekeltük. Biztos gondolt a sok magyar fiúra, aki elpusztult Szibériában, valamint azokra, akik felvették a harcot puszta kézzel a szovjet páncélosok ellen.
      Itt is a magyar vendégség igen nagy szeretettel fogadta őt, ami bizonyítja az emigrációs társadalom érettségét.
      Hazafelé menet nem sokat beszélgettünk, mindketten a múltra gondoltunk és bizakodva néztünk a jövő elé.

Bien György, 1999 október

VISSZA