Bien György újságcikke, idézve az "Elveszett évek" c. könyvéből
Gulág emlékműavatás Kolimán 1996. június

Talán még emlékeznek az Amerikai Magyar Népszava olvasói, hogy 1991-ben, egy nyolc részből álló naplószerű beszámolót írtam a szovjet GULÁG munkatáboraiban elszenvedett tíz évemről, ahol majdnem az életemet vesztettem. Édesapám nem volt ilyen szerencsés, ő nem tudta túlélni a borzalmakat.
A tíz év javarészét a hírhedt Kolimán töltöttem, amely Szibériában, a Jeges-tenger közelében, éppen az északi sarkkör alatt fekszik és ahogy mondják, ott tizenkét hónap a tél, a többi nyár. Becslések szerint a sztálini időkben legalább három-négy millió ember vesztette életét csak azokban az északi táborokban. Ezek főleg a Szovjetunió lakosságából kerültek oda, de 1945 után, miután leigázták fél Európát, igen sok európai, köztük legalább 100 ezer magyar, valamint japán került a GULÁG munkatáboraiba. Kolimán több ezer magyar pusztult el a legszörnyűbb állapotok közepette.

Hír jött Moszkvából egy barátomtól, hogy most júniusban Magadánban, Kolima fővárosában egy hatalmas emlékművet avattak fel az ottani áldozatok emlékére.
Idézek a moszkvai levélből:
"Nyolcan repültünk a legnagyobb kényelemben az Orosz Föderáció vendégeiként Moszkvából Magadánba. Közülünk öten volt rabok, hárman pedig volt rabok gyerekei, akik már ott születtek. A legmagasabb katonai vezetők üdvözöltek a repülőtéren és részt vettünk mindenféle fogadáson, iskolai beszédeken, szimpóziumokon, konferenciákon, könyv-aláírásokon, nem is beszélve a legkitűnőbb ételek elfogyasztásáról. Ilyenkor borzongva gondoltunk csontváz testünkre az 1946-os időkből. Most három kilót híztam egy hét alatt! A Dalai Láma is részt vett az ünnepségen, mert ő is ott töltött egy pár évet mint fogoly. Washingtonból is volt egy televíziós egység. Több mint ötezer vendég vett részt ezen az ünnepségen. Az idő a "szokásos" szörnyű volt. Fagypont körül járt a hőmérő és a köd és szél emlékeztetett a kolimai "nyárra".

Az emlékművet egy Erneszt Neizvesztnij nevű szobrász tervezte és építette, aki most amerikai állampolgár. A szobor 16 méter magas. / Budapesten az V. kerületben a Honvéd téren is van egy gulág-emlékmű, amely 2,2 méter magas.- B.Gy./. Az emlékmű egy hegyen van Magadán közelében, ahova két kilométeres autóbusz-utazás után lehet érni.

Az emlékmű maga igen nagy benyomást tesz az emberekre. A hatalmas fej egyenesen néz a hegyről a távolba és az egyik szeméből könnyek hullnak. A másik szeme üres és egy harang van az üregben, amelyet a szél mozgat és állandóan melodikusan harangoz. A jobb oldalon több fajtájú, illetve nemzetiségű ember képmását lehet látni (köztük japánt is). A hatalmas kereszt a feltámadást jelenti. Belülről egy ún. "karcer", vagyis elkülönítő van és a kijáratnál egy síró kislány bronz alakja búcsúztatja a látogatót.

Persze nem lehet leírni, mit éreztünk mi, akik átéltük a szörnyűségeket, még azok is meghatódtak, akik soha nem voltak ott és könnyek csorogtak a szemeikből. Ezek után egy helikopteren elvittek a régi  bányákba, lágerekbe, ahol sínylődtünk. Itt urániumot bányásztunk minden védőruha nélkül. Sok női tábor is volt akkor ott. De most már a bányák mind csak a múltból otthagyott gépek roncsait tartalmazzák, valamint a halottak keresztjeit és csontjait, amelyen az éhes állatok még mindig rágcsálódnak, amikor a föld kicsit fellazul a melegebb" időszakban.
Magadán városa hatalmasat fejlődött, de még mindig megvannak a régi barakkok, ahol most már szabad emberek laknak! Amikor felkértek beszélni az emlékműnél, csak ennyit mondtam: élni fogunk, emlékezni fogunk a halottakra, és az élőknek elmondjuk, hogy ami itt történt soha meg ne ismétlődhessék."
Eddig a moszkvai levél.

Bien György

 

Vissza a tartalomjegyzékhez