| www.gulag.hu Opt. Ms IE 6.0 |
Rendelés a könyvből : Tel : 79/326-869 |
|
 |
HEGEDŰS JÁNOS LÁTLAK-E MÉG HAZÁM? (megtekintéséhez Internet Explorer ajánlott) |
|
|
|
||
52
52 | ||||||||||||
|
.................................... |
Így ismertem meg a nagyváradi Jakab cigányt, aki az oroszoktól párnát és dunyhát lopott, ezért mindössze három évet kapott. Mivel értett a lovakhoz és kevés volt a büntetése, ezért ő lett a láger kocsisa, ki a hullákat kihordta a halottas barakkba, majd a konyha részére egy lajttal hordta be az ivóvizet. Ha pedig letelt a műszakja, kijárt az őrséghez “csibészkedni” a kutyákkal. Ráadtak egy földigérő subát, az ujjait bekötötték, és így incselkedett vagyis mérgesítette az ebeket. Ennek fejében kapott egy kis dohányt valamint moslékot, amit a kutyák nem ettek meg. Miután engem megismert, ezekből néha hozott be annyit, ha nem is jóllakásig, de valamennyire pótolta az éhségemet. Jakab cigány áldja meg az Isten, ha még él nagyon sokat segített, hogy ne pusztuljak el. Dohányt hozott, kenyérhéjat, főtt krumplit, amihez hozzájutott. Ha én nem vártam a kapuba fölkeresett a barakkba. Csak áldani tudom őt, hogy életben maradtam, mert nagyon sokat köszönhetek neki. November vége felé járt az idő és hatalmas hó esett. A brigádok 80%-a a síneken dolgozott, hányták a havat. Mi ismét éjszakások voltunk és reggel hazatérve iszonyatos dolgokat hallottunk. Két csecsen a karcelba, vagyis a fogdában ült és üzentek a szakácsnak, vigyen be nekik ennivalót a fogdába. A szakács ezt megtagadta. A két csecsen kitört a fogdából, bement a konyhára és a szakácsot gúzsbakötve beledobták az 500 literes üstbe, ami a káposzta leves főtt. Majd mint aki jól végezte dolgát, visszatértek a cellába. Reggel a brigádok a konyhán keresik a szakácsot, de mikor nem találták szóltak a pihenő szakácsnak, ossza ki a reggelit. A pihenő szakács mikor a nagy cserpákot (nagykanalat) belemeríti a kondérba, ott találja a szakácsot megfőve, már hámlott le róla a hús. Természetesen ezt a levest nem osztották ki, másikat főztek. A két csecsen ezzel azt szerette volna elérni, hogy innen elvigyék őket más lágerba. De ez eddig nem sikerült. Mi továbbra is éjszaka jártunk ki dolgozni. A nagy hórakást eltúrtuk, de mindig csak annyit, amennyit gondoltunk, hogy a műszak alatti kitermelünk és továbbra is “lazítottunk” a munkán, ahogy csak tudtunk. A brigádvezetőnkre is csak azt tudom mondani, ha még él áldja meg az Isten Szakovot, mert ha ő nem lett volna olyan becsületes hozzánk, a fele brigád ott pusztult volna el. Bizonyságul szolgáljon az, hogy velünk egy szobában lakó másik brigádból a 2 hónap alatt 17-en pusztultak el, míg a mi brigádunkból senki. Már 1946 december elején jártunk, lassan közel 2 hónapja, hogy a “halálkolónián” vagyok. Jakab cigány nagyon sokat segített rajtam, a jó Isten áldja meg. Hol egy darab kenyeret, hol egy kétliteres dunsztos üvegben hozta be nekem az őrségtől az ételmaradékot. Sokat gondoltam szegény Volga-menti barátomra, ha én vele ezt megoszthatnám, lehet hogy még mindig élne. Hiába volt Jakab cigány önzetlen segítsége, fogytam és fogytam. A ruha lötyögött rajtam és a veséim is kikészültek. A véres vizelés lassan megszűnt, de volt hogy mikor pihenő volt, minden órában pisilni kellett. Sok esetben, mire a WC-re értem, már éreztem, kicsi becsurgott a nadrágba. Nagyon el voltam keseredve és sokszor még a jó Istenhez sem tudtam fohászkodni. December 10-e körül a szőrcsizmám talpa kilyukadt és elmentem a raktárba, hogy kicserélem. A raktár egy jó nagy épület a portával párhuzamosan húzódott. Illedelmesen kopogtattam, majd mózsna, vagyis szabad válaszra beléptem a helységbe. A két év alatt tanult orosz tudásommal tudtára adtam a raktárosnak, hogy mit akarok. A raktáros azt kérdezte tőlem, hogy melyik brigádból jöttem és mi a nevem? A nevem hallatán az volt az első kérdése: Te magyar vagy? Hogy került a halál kolóniára? Nagyon meglepett a magyar szó, majd elmeséltem neki részletesen, hogy kerültem ide. Majd én is kíváncsi voltam arra, hogy ő kicsoda és hova való. Kérdésemre elmondotta, hogy ő ungvári zsidó és 1940-ben szökött át a határon Szovjetunióba, mert már 1940-ben Ungváron beszélgettek arról, hogy rövidesen életbe lép az úgynevezett zsidótörvény. Ami a zsidók összeszedését és elhurcolását jelenti, ami pár év múlva valóban be is következett. Ő ezért határozott inkább így és átszökött a határon. Sajnos azzal ő sem volt tisztában, hogy a dicső Szovjetunióban mi vár rá a határ átlépése után. Az orosz határőrség elfogta, majd átadták az NKVD-nek, aki kémkedés vádjával 15 év szabadságvesztésre ítélte. Már közel 3 éve hogy itt van a halálkolónián és a nyelvtudásának köszönhetően most raktáros. Utólag nagyon restellem, hogy a jótevőm nevét meg sem kérdeztem, pedig az életemet Istenigazából neki köszönhetem. Ez pedig a következőképpen történt. Azt kérdezi tőlem a jótevőm: hogy te hány éves vagy? Mikor mondom neki az adataimat, erre ő így válaszolt: Neked még Malaletka lágerban volna a helyed! El akarsz innen kerülni? Örömömben hirtelen azt sem tudtam, hogyan válaszoljak. Hát persze, hogy akarok! Hogyne akarnék! Hiszen itt elpusztulok, ha még sokáig maradok! Jótevőm, áldja meg az Isten, beváltotta szavát és nemcsak puszta szóbeszéd lett amit ígért, hogy elvitet innen. Hogy a tisztelt olvasó tájékozódva legyen, mi az az a Malaletka, ismertetem. E szó azt jelenti, hogy fiatalkorú., A legkegyetlenebb törvények alkalmazásával is “ha volt rá lehetőség” úgynevezett Malaletka vagyis fiatalkorú lágerokat hoztak létre. Itt tartották mindazokat, a 18. életévüket be nem töltötték, akik még nem lettek úgynevezett nagykorúak. Ezekben a lágerekben csak minimális munkát (takarítás, söprés, télen hódobálást) végeztettek velük. Általában 600-700 gramm kenyeret kaptak és naponta kétszer főtt ételt, ami a “semmittevéshez” elegendőnek bizonyult. Mivel én akkor még 1946-ban csak a 17. évemet töltöttem be, jogosan a Malaletka lágerban volt a hely3em. Sorsom jobbra fordulásához hozzájárult a két csecsen gyilkos is. Ugyanis ők azért tervezték el a gyilkosságot a szakáccsal szemben, hogy vigyék el őket más lágerba. Mivel a vezetőség nem reagált erre a gyilkosságra, újból példátlan gaztettre szánták el magukat. Volt három idős kínai, akik a mosodába dolgoztak. Ez a két elvetemült csecsen ismét valahogy kifeszítette a karcel ajtaját, bementek a mosodába és mindhárom idős kínait agyonszurkálták. A lágerfőnök elrendelte, hogy a két csecsent bevigyék Pecsorára a bíróságra és akkor engemet mint “fiatalkorút” bevittek a Malaletka lágerba. Ennyi év után is elgondolkodom, hogy jótevőm miként intézte el, hogy megszabaduljak a halál kolóniától de bizonyára a lágerfőnökkel szoros kapcsolatban állt. Áldom a sorsot, hogy azt nem engedte, hogy ott keljen elpusztulnom és áldom a jótevőmet, kinek még a nevét sem tudom. Szinte el sem tudtam a másik jótevőmtől Jakab cigánytól búcsúzkodni, olyan gyorsan jött, hogy kiszólítottak reggel a munkás barakkból és már csak azt láttam, hogy becsukódik a porta ajtó mögöttem. Itt ismét csak arra tudok gondolni, hogy mi lesz velem, hova kerülök innét, és még az életben Látlak-e még hazám?
|
.................................... |