www.gulag.hu

KOVÁCS LÁSZLÓ (1915-1998)

EGY VOLT MORDOVIAI RAB EMLÉKEI

Bevezető 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Függelék

Letöltés

 

Levél a Hódmezővásárhelyi Szociálpolitikai Bizottsághoz

Szíves értesítését, a mai napon, illetve az óta már a kiutalt pénzt is megkaptam. Nem mulaszthatom el. hogy hálás köszönetet ne mondjak, elsősorban önnek, de más munkatársainak is, akik megértéssel meghallgattak. Tizenöt éves koromtól egész életemet becsülettel végigdolgoztam a kereskedelem, iparcikk különböző ágazataiban. Rögös életutam, melybe különösen a háborús évek sodortak azzal zárult, hogy szovjet büntetőlágerekben töltöttem kilenc évet és életben maradtam. Ma, közel nyolcvan évesen még mindig tevékenyen élek, amit józan, sportszerű életvitelemnek köszönhetek. Sajnos lábaim betegek és a szívműködésem is ma már hervatag. Lakásomtól mintegy 3 kilométerre eső, úgynevezett zártkertemben, életkedvet adó tevékenységet folytatok. Rendszeres kijutásomat az ön megértő segítsége tette lehetővé.
Ezért az önzetlen megértéséért. kérem fogadja hálám és őszinte tiszteletem!
                                                                                                                        

                        Kovács László

 

 

Bevezető 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Függelék

www.gulag.hu