1. fejezet

Az aranyban gazdag érclelőhelyek különböztetik meg Kolimát Szibéria északi részeitől. Miután az aranyat itt felfedezték, a bolsevisták állami szervei a rabok keze munkájára  alapozták a kibányászást.  A „nép ellenségeinek" nevezett tömegek rabszolgamunkája szolgáltatta a munkaerőt - milliók pusztultak el a hideg, zord északon.
Ennek a rendszernek kettős célja volt : kihasználni a korlátlanul rendelkezésre álló emberi tartalékot, és egyidejűleg elpusztítani azokat, akik a rendszert ellenezték. A természet és Sztálin tette Kolimát az arany és a halál földjévé.

Már a 16. és 17. században, vagyis jóval azelőtt hogy Szibéria megkapta a hírhedt „fehér krematórium" és "fehér halál” elnevezést, orosz kutatók, vadászok és kalandorok már jelentették ennek a  földrésznek a létezését.   Ugyanekkor csukotkai, evenisz, tunguz és jakut népek estek a cári orosz birodalom terjeszkedésének áldozatául, mely egy politikai vákuumot szándékozott betölteni. Történelmi szempontból ez egy látványos terjeszkedés volt. Mindössze 30 év alatt az orosz katonai szervek 3000 mérföldet ( 4600 km ) hódítottak meg és 1639-ben egyes telepesek elérték a Csenden Óceán partvidékét.

1648-ban egy kalandozó kozák, Szimeon Dezsnyev, elsőként használt csónakot, hogy a kolimai folyón északra hajózzon és elérje az Északi Jeges tengert és a Bering szorost (aminek akkor még nem volt neve). 

Habár ennek  az expedíciónak a naplója ma is megvan az irkutszki levéltárban, mégis homályba veszett vagy 150 évig. Inkább csak szőrmére vadászó kalandorok látogatták ezt a területet nagy ritkán. 
Az első kereskedelmi hely a mostani Nyizsnij Kolimszk helység helyén működött, de később megszűnt.
Két ok tartotta távol az orosz telepeseket ettől a földrésztől: a zord éghajlat és a földrajzi elszigeteltség. Ez a két tényező egy mesterséges akadályt teremtett.


 

A természet zordságát ezen a környéken bizonyos meteorológiai tényezőkkel lehet megmagyarázni. Az egész folyamat a meleg Csendes Óceánnál ered, ahonnan egy északi áramlat Alaszka partjait melegíti. Ahogy a Bering szorosnál lehűl az áramlat, délnek fordul Kamcsatkát, Kolimát és Szahalint érintve. Ezáltal a kolimai partvidék és az egész terület nem  élvezheti úgy a Csendes Óceán meleg áramlatát, mint a Japán-, vagy az Ohotszki-tenger.

A másik oka a hideg zord éghajlatnak az, hogy az erős északi sarki légáramlatoknak nincs kiáramlási lehetősége a magas hegyláncok közül,  amelyek így „jégszekrény” állapotokat teremtenek. Ennek az eredménye, hogy Kolimán jegyezték fel a Földön a leghidegebb hőmérsékletet –72 C (-98 F).

Az itt élő előzőekben említett északi népek, akik emberöltők óta élnek itt, elfogadták az időjárást, mint egy természetes folyamatot, vagyis hogy a nyár igen rövid és a tél hosszú. Az orosz felderítőknek viszont ez az időjárás nem nagyon tetszett, annak ellenére, hogy hozzá voltak szokva a szibériai időjáráshoz. Sztálin rabjainak nem volt választásuk, ki kellett bírniuk ameddig volt erejük. Ezeknek a szerencsétlen embereknek még volt valami  humorérzékük, mikor egy kis versben összefoglalták a kolimai időjárást:

"Kolima, Kolima chudnaya planeta, dvenatsat mesyatsov zima, ostalnoye leto."
Kolima, Kolima a csodálatos bolygó, ahol tizenkét hónap a tél, a többi nyár.

  Mivel  Szibérián keresztül lehetetlen volt Kolimát megközelíteni, csak a tenger felől volt ez lehetséges, de ez is csak a rövid nyár alatt. A szárazföldi közlekedést délről lehetetlenné tették a magas hegyek és a hatalmas téli havazások, a nyári áradások pedig elöntötték a tajgát mocsarakat alkotva. Ennek az lett az eredménye, hogy  még a szovjetek sem próbálkoztak egy szárazföldi úttal összekötni Szibériát Kolimával.

Az egyetlen lehetséges összeköttetés belső Szibériával a tengeri út volt, amely Vlagyivosztok és Magadan (Nagajevo kikötőhely) között működött és északabbra Kamcsatkán keresztül a Jeges-tengeri Ambartcsik öblének a kikötőjébe vezetett. Az oroszok egy egész hajóflottát szerveztek amely egyik irányban rabokat és utánpótlást szállított, visszafelé pedig aranyércet.