7. FEJEZET


    Robert Conquest angol történész a KOLIMA cimű könyvében hátborzongató statisztikát közöl a táborok halálozásáról. Szerinte az első évben kb. 30% pusztult el és a második évben majdnem teljes volt a pusztulás. A halál oka legtöbbször a megfagyás volt, de sok amputáció is volt miatta. Ezt követte a silány táplálék, ami úgy testileg, mint lelkileg megtörte a rabokat és végül a járványos betegségek, mint a skorbut, tífusz és dizentéria. Ezek a betegségek nem voltak kórházi betegségeknek minősítve.

    Még nincsenek nyilvánosságra hozva a kolimai halálozások, de Pohl (1997) publikált számokat a szovjet archivumokból, melyek „hivatalosnak" számítanak. A halálozás számát különösen a háború alatt  alábecsülték, de mindenesetre megdöbbentő.


ChartObject DEATHS IN SOVIET LABOR CAMPS

    1937 és 1952 között Conquest szerint Kolima 3 millió áldozatot emésztett fel, főleg a Szovjetunió népeiből. A lengyelek vesztesége szám szerint csak egy töredéke volt, de az ismeretes, hogy 5% élte túl. Például 1940–41 között 12,000 lengyelből mindössze 583 maradt életben. Úgy tűnik, hogy a vérengzés 1942-ben volt a legnagyobb. Az alanti kivonatok a rabok beszámolóiból lettek kiválogatva:

     "...Nem volt különös, ha 2-3000 fős munkacsoport kellett ahhoz, hogy száz ember munkáját elvégezzék...

     ...1944-ben 3000 katorzsnik (lábláncos munkás) a Maxim Gorkij lágerből csak 500 maradt annyira egészséges, hogy lehetséges volt őket áthelyezni egy másik lágerbe...

     ...3000 lengyelből senki nem maradt meg egy csukcsi lágerben...

     ...Maldják-ban az én csoportomból, mely 20 emberből állt 16 meghalt...

     ...A Komszomolec Prijszken 436 emberből 46 élte túl...

     ...A 10-es OLP magadáni lágerében 500 lengyelből 130 maradt meg...

    Ezzel kettős célt értek el : az aranytermelés közben elpusztították a politikailag ellenséges elemeket. Azt is kell tudni, hogy sok magas rangú kommunista is itt lelte halálát. Azon mindenki keresztül ment, hogy mielőtt elpusztult volna nehéz munkát kellett végeznie a bányákban, éhezett és betegség kínozta.

    A híres Kirov-perben, Iván Zaporozsec Kolimára lett küldve, ahol aztán 1937-ben kivégezték. Itt lelte halálát Rheingold Berezin aki a sarki lágerek első igazgatója volt. Igazságtalanul azzal vádolták, hogy a japánoknak akarta átadni Kolimát. Garagin, akinek a terrorja felülmúlta az elődeiét, eltűnt valamelyik északi lágerben. A legnagyobb abszurdum az volt, hogy Garagin utódját is eltették láb alól azzal a váddal, hogy sok rabnak a halálát okozta az aranymosási lázban. Több más igazgató, mint Gakájev, Drjábkin és Nikisov is hasonló sorsra jutottak.

    Hatalmas állami vállalkozás volt ez, ami embermilliók "bevonásával" hihetetlen véráldozatok árán működött, hogy még több és több aranyat termelhessenek. Először egy pár tonnát termeltek, de a csúcs ember- áldozat közepette elérték a 400-500 tonnát is. Gyakorlatilag az volt a mérce, hogy hány ember pusztul el egy kiló arany termelése közben.

    A nácikkal való háború kitörése után, mivel a szovjet haderők hatalmas veszteséget szenvedtek, a szovjet vezetőség rákényszerült, hogy átnézze a kolimai rabszolga lágerek helyzetét. Mivel az emberi utánpótlás leszűkült, komoly változtatást rendeltek el. Az 1937-1942 ig tartó rabszolga módszereket megszüntették, ami végre komoly javuláshoz vezetett. Ennek köszönhetően a halálozási arány számottevően kevesebb lett. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a Szovjetunió megszűnt rabszolga tartó állam lenni, csupán a módszerek finomodtak valamelyest.

    1945-ben a háború megnyerése után egy más rabszolga-helyzet jött létre. A leigázott országokból új ember tartalékok voltak felhasználhatók. Az új lágerlakók németek, románok, ukránok, japán hadifoglyok és ironikusan a lengyel ellenállás azon tagjaiból kerültek ki, akik a nácik ellen harcoltak, karöltve a Szovjetunióval. (Az író megint nem említ magyarokat. A fordító). Velük töltötték fel az elpusztult elődeik helyét, de ők már toleránsabb állapotokat találtak, mint akik előzőleg voltak a kolimai rabtáborokban. Sokan közülük letöltötték a 10 éves büntetésüket és további politikai változások következtében visszatértek hazájukba. (Ezzel a fordító nem tud egyet érteni. Bien György)

     



7

Előszó • 1 • 2 • 3 • 4 • 5 • 6 • 7 • 8 • 9 • Utószó



Az eredeti webhely készítője : Wladyslaw Jan Kowalski