8. fejezet

1957-ben a Dalsztrójt feloszlatták és egy más munkapolitikát alkottak Kolimán. Amíg nagyszámú rab volt jelen a táborokban, azok majdem mind köztörvényesek voltak. A politikai üldözés rabszolga formája megszűnt. A hiányzó munkaerőt a Szovjetunió belsejéből toborozták, akik mint „önkéntesek” jöttek. Fiatal lányokat és fiúkat csalogattak oda, magas fizetés és jobb élet reményében. Modernizálták a technológiát is, ami a mai Szovjetunió egyik  leggazdagabb területévé változtatta Kolimát. Sokan letelepedtek, és családot alapítottak. 
A volt rabszolgalágerek helyén dolgoztak, ahol előzőleg a rabmunkaerő volt az egyetlen munkaforrás.

Ezekkel a változásokkal Szibéria észak- keleti részének a múltja fokozatosan a homályba vonul. A kommunista vezetés alatt ez a földrész igazán soha nem volt ismeretes. Sok orosznak, litvánnak, lettnek, lengyelnek  stb, a Kolima fogalom egyenlő azzal amit Auschwitz, Buchenwald, Dachau és Treblinka jelent, de a Nyugat csak igen keveset tud róla. Jelenleg, majdnem fél évszázaddal a második világháború után csak ritkán ismeri fel valaki ennek a megfagyott földrésznek a múltját. A hírhedt múlt el van rejtve a többi szovjet titkok közé, melyeket a határokon belül őriznek. Azok az áldozatok, akik el vannak temetve az örökké fagyott földben nem tudnak beszélni megmagyarázván, hogy a nyugati országok inkább elfogadták Sztálin hazugságait, mint azokat az igazságokat, melyek kiszivárogtak néha-néha valamilyen túlélő által.

     Egy „adag igazságot” bemutattak 1944-ben, amikor az amerikai alelnök Henry Wallace meglátogatta Kolimát. Miután látogatásából hazatért, kijelentette, hogy „nincsenek rab táborok”, teljesen egyetértve Bertrand Russel brit filozófussal. Akármit is mutattak Wallace-nak, aki a második legmagasabb pozíciót töltötte be az Egyesűlt Államokban, ő azt elfogadta a könyvében /Szovjet Ázsiai Kiküldetés/ mint tiszta igazság.

Ebben a könyvben az amerikai olvasó tudomására hozták, hogy Kolima  aranybányászai mind erőteljes fiatalemberek, akik mint pionírok önként jöttek a Távol-Keletre, hogy városokat építsenek. Nagyon jó hatást tett rá Kolima akkori igazgatója és felesége Gridassova, valamint Magadán kulturált életmódja és a mindenféle áruval tömött üzletek.

Ami igazán történt a háromnapos látogatás alatt az, hogy a szovjetek mindent megtettek, hogy elrejtsék a igazságot. A fa őrtornyokat ledöntötték és a rabokat a barakkokba zárták. Az alelnök nem látott semmit az igazi rabszolga életből. Elvitték egy farmra, ami 23 kilométerre volt Magadántól, ahol munkásoknak álcázott katona lányok sürögtek, forogtak. Maga a farm is csalás volt, ami mutatni akarta az „északi” agronómiát. Ezután repülőn elvitték Berelág-ba ami egy északi bánya, és azt bemutatták, mint egy  sikeres állami vállalat.

Ekkor az alelnök kijelentette, hogy a dolgozók jó erőben vannak és többet termelnek, mint Fairbanksban, Alaszkában. Mikor a legízletesebb halakat tálalták fel neki a Kolima folyóból, áldomást ivott a láger szakácsának az egészségére. A becsapás és csalás tökéletes volt. A külvilág első kézből kapott ismertetést  Kolimáról egy olyan embertől, akiben meg kellet hogy bízzon. Ki merte volna kétségbe vonni az Egyesült Államok alelnökének a jelentését, aki az „igazságért és jogért” harcol?