LEXIKONOM AZ EMBERI TRAGÉDIÁK KELLÉKTÁRA Interjú a Demokrata c. hetilap 44. számából - 1999.november 4   - Miről szól a Püski kiadónál rövidesen megjelenő mű?

- A Gulág lexikon 3850 fogoly életének bemutatásával hű keresztmetszetét adja a szovjetek által halálra vagy kényszermunkára ítélt körülbelül százezer magyar sorsának. 1944 végén Marcali közelében leventeként estem a Vörös Hadsereg fogságába. Tíz évet kaptam, s csak 1953-ban, Sztálin halála után jöhettem haza. Ekkortól gyűjtöm, rendszerezem volt fogolytársaim adatait, hiszen a '60-as évek eleje óta írom rehabilitációs kérelmeiket. Az oroszoktól kapott igazolásból kiderült, hogy ügyünk felülvizsgálata után az ottani Legfőbb Katonai Ügyészség vagy Legfelsőbb Bíróság a velünk szemben hozott ítéleteket sorra visszavonta, és ügyünket bűncselekmény hiányában megszüntette. Az emlékirataimban megörökítettek, majd a Moszkvából futószalagon érkező dokumentumok alapján kézenfekvő volt, hogy a saját élményeim megörökítésén túl kötelességem minél több honfitársunk sorsát papírra vetni. Így született meg lexikonszerűen az egyes emberi tragédiák kelléktára.

- Hogyan sikerült a 3850 fogoly sorsát áttekinteni?

- Már a fogság alatt elhatároztam, hogyha tehetem, élményeimet megírom. De nemcsak a saját sorsom megörökítése volt a cél, hanem magyar és más nemzetiségű társaimé is, hiszen mindegyikük sorsa feljegyzésre érdemes. Amikor elkészültem a munkával, kivonatoltam belőle a különböző személyek rövid életrajzi adatait. 1963 után megnyílt a lehetőség, hogy a Szovjetunió rehabilitálja a magunkfajta elítélteket, s én - mint orosz tolmács - jártam el bajtársaim ügyében is. Ezáltal is adatokhoz jutottam, mert elő kellett adniuk, hogyan kerültek oda. Moszkva megküldte az igazolást, amiben közölték, mikor, hol, hogyan ítélték el az adott személyt. Így gyűlt fokozatosan az anyagom, de rajtam kívül más bajtársak is megírták emlékirataikat. Van, ami csak kézirat formájában maradt fenn, de ezeket is elolvastam, s a bennük szereplő személyek adatait kijegyzeteltem. Munkámnak nagy lökést adott az a tény, hogy '92-ben volt a kárpótlási eljárás, melynek során minket - bizonyos fokig - kárpótlásban részesítettek. Még Németh Miklós kormánya idején vetődött fel ennek lehetősége, s a miniszterelnök akkor azt mondta a különböző szervezeteknek és bajtársi gyülekezeteknek, hogy az állam képtelen átlátni, hogy ki, mikor, hogyan került ide vagy oda mint hadifogoly, málenkij robotra elhurcolt, internált, deportált vagy kitelepített. Tehát oly sokféleképpen történt az emberek megfosztása személyi szabadságuktól, hogy célszerű mindenkinek a maga szervezetén, társaságán keresztül kutakodnia. Így, amikor megindult az adatgyűjtés és "add tovább" módon kerestük egymást vagy a hozzátartozókat, akkor egy adatlapot szerkesztettem. Ez az adatlap szolgált egyrészt a kárpótlási igény bejelentéséhez, másrészt akkor határoztam el, hogy lexikonszerűen feldolgozom az összes, számomra ismertté vált bajtársam sorsát.

- A teljesség igénye, sajnos, ez esetben hiábavalónak tűnik...

- Igen. Kétségeim is támadtak, mivel közel százezer magyart ítéltek el, és ehhez képest a szűk négyezer igen kevésnek tűnik. De egy történész barátom megnyugtatott, hogy az utókor - így a kutatók - számára ez egy nagyon komoly "merítést" jelenthet. A közvélemény-kutatók sokkal kisebb számokkal dolgoznak, mégis sokkal merészebb következtetéseket vonnak le. Viszont a szovjet törvénykezés, igazságszolgáltatás lényegére 3-4 ezer sorson keresztül rá lehet mutatni, s következtetni a többiek, sőt a milliószámra elítélt szovjet állampolgárok kálváriájára. Tehát így született a Gulág lexikon kézirata.

- Az MSZP-SZDSZ-kormány biztosan nem örült volna...

- Nem sok reményem volt, hogy megjelenik, de végül is az utókornak szántam. Éppen ezért '94-ben kapcsolatot kerestem az Országos Széchenyi Könyvtárral, ahol befogadták az anyagomat. Ötzsáknyi dokumentumot adtam le, és a Gulág lexikon akkori készültségi fokán a kéziratot. Sőt leadtam azon ősnaplómat is, amit hazaérkezésem után rögtön, 1953 és 1955 között dolgoztam fel. Egyébként sokan csodálkoznak, hogy a Keserű ifjúság című emlékiratomban mennyi név, dokumentum, tényanyag van. Ezeket nem a '70-es, '80-as években ötlöttem ki, hanem azon melegében jegyeztem fel. Négy hónapig tartott a vázlatírás, s ebből két év alatt dolgoztam ki a végleges naplót. Ekkor még minden adat, esemény, benyomás s az érzelmi háttér nagyon friss volt. Ez lett lényegében nemcsak a Keserű ifjúság, hanem a Gulág lexikon alapja is.

- Milyen nehézségekkel találta szembe magát?

- Elenyésző azoknak a száma, akik elzárkóztak az adatszolgáltatás elől, vagy azt kívánták, hagyjam békén őket. Ilyenek még tucatnyian sem voltak. A többség örült a megörökítésnek, s a tragikus sorsú bajtársak hozzátartozói is meghatódtak, hogy szeretteik sorsa valamiképpen megörökítésre kerül. Egy özvegyasszony elküldte férje katonai kitüntetéseit s minden okmányát, tudván azt, hogy tőlem a Széchényi Könyvtárba vándorol, s így talán megmarad az utókor számára. Egyesek szerint ez a lexikon szimbolikus temetője is azoknak. akiknek a sírja Isten tudja, hol van.

- Született más érintett nemzet 1ányai, fiai tollából hasonló vállalkozás?

- Nem tudok róla. Természetesen emlékiratok meg-megjelentek. Nálam is van jó néhány német és orosz nyelvű memoár, de lexikonszerűen feldolgozott anyagról nem hallottam. Ez talán mondhatom - egyedülálló vállalkozás. Szerencsére nagyon sokan várják már, rengeteg érdeklődő megkeresett eddig is. Sok hozzátartozó reménykedik, hogy valami utalást talál elveszett szeretteire vonatkozóan, és a bajtársak is szeretnék újra "felfedezni" sorstársaikat.

- Említsen néhány "érdekesebb" fogolysorsot.

- Nehogy azt higgye bárki, hogy '44-ben kezdődött a magyarok kálváriája, Gulágra kerülése. Egy péksegéd 1939-ben - az akkor Lengyelországhoz tartozó - Lembergben, a mai Lvovban kötött szerződést, és ott sütött magyar kenyeret. Még az évben lerohanták az oroszok Lengyelország keleti felét, s természetesen egyből megjelent a katonai elhárítás. Ráadásul szegény pék nemcsak idegennek minősült, hanem még hobbiból fotózgatott is. Hamar kiderült, hogy van a városban egy magyar pék, aki állandóan járja a környéket és fényképeket készít a tájról. A szovjetek elfogták - mint kémet -, 15 évre ítélték, s ebből 14-et le is töltött '53-ig. Ez az eset még valahogyan magyarázható a szovjet háborús logikával.

Másik. 1940-ben Észak-Erdély visszatérte után egy katonatiszt eltávozást kap, hogy hazalátogasson a családjához. Természetesen hamarosan vissza kell mennie az alakulatához. Van egy felvidéki barátja, akivel előzőleg megbeszélik, hogy Máramarosszigeten találkoznak. Ekkor a katonatiszt bajtárs közli, hogy a városban lakik az egyik nővére, s természetesen meglátogatná. De van a közelben egy katonatemető, amíg várni kell rá, addig érdemes ott nézelődni. Hősünket a temetőnél - 1940. november 11-én (!) - közrefogják, s elhurcolják. Nem hinném el, hogy szovjet katonák ilyen határsértéssel tetézett akciót hajtottak végre ekkoriban, ha nem lenne az esetről eredeti orosz nyelvű okmány, amiben mindezt igazolják. Az illető egyébként 13 évet húzott le Vorkuta szénbányáiban.

- Milyen állítólagos bűncselekményeket követtek el?

- Elrettentő példaként érdemes megemlíteni, milyen vádiratok készültek ellenünk, ráadásul micsoda hazugságokkal megtűzdelve. A saját állampolgáraikon a '20-as évektől már begyakorolták a formulákat. Egy dunántúli falusi kislányt - miután a Vörös Hadsereg "felszabadítja" községüket - egy-két napon belül letartóztatnak. Ekkor 17 éves, s 15 évre ítélik el. Ebből kilencet kénytelen letölteni, míg végre '53-ban velünk együtt hazajöhetett. Mint említettem, a bajtársak nevében évtizedek óta írtam a rehabilitálási kérelmeket, s a '90-es évek elején szóltak hogy ezt a hölgyet még nem rehabilitálták. Mivel már több száz ügyben eljártam, most is az elvárt sablonos formát prezentáltam. Hamarosan megjött a döbbenetes válasz. Azért fogták perbe a 17 éves leányzót, mert tagja volt az SS egyik terrorista különítményének, részt vett a terrorcselekmények kifundálásában és végrehajtásában. Szerencsétlen nő németül életében nem beszélt egy kukkot sem. S lehet, hogy az olvasók számára meglepő, de megdöbbentő, miképpen lehetséges, hogy azt a lányt "csak" 15 évre és nem halálra ítélték. Természetesen az orosz hatóságok, elismerték, hogy a vád nem állja meg a helyét. Egy nő ezért szenvedett majd' tíz évig.

- A szovjetek, majd az orosz hatóságok mennyire voltak partnerek a rehabilitációs eljárásokban?

- Az 1961-es XXII. Pártkongresszus után - a hruscsovi enyhülés időszakától - a hatóságok lényegesen nyitottabbak lettek ilyen ügyekben is. Tény, hogy a leglehetetlenebb ítélet ellenére is rehabilitálják az adott személyt, hiszen belátják, hogy egy-egy vádiratban minden volt, csak igazság nem. Ugyanakkor, ha valakit azért ítéltek el, mert egy szovjet egyenruhás garázdálkodót, rablót vagy katonaszökevényt megvert vagy megölt, arra még ma sincsen bűnbocsánat. Tehát a mundér védelme még ma is működik, az ítéletet jogosnak tartják, pedig elenyésző az ilyen kérelem, mert a többséget kivégezték.

- A határon túli magyar elítéltek sorsa mennyire kerülhetett bele a lexikonba?

- A könyv összeállítása során természetesen az egész Kárpát-medence szovjet lágerekbe elhurcolt magyarságát figyelembe vettem. Így a névsorba bekerültek erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, valamint bácskai, bánsági származású magyarok is. Miként az anyaországiakat, őket is vagy az otthonukból hurcolták el, vagy a háború viharában szétszóródva, a szovjet megszállás alatt lévő területeken fogták el, tartóztatták le hamis vádak alapján. Sztálin halála után - a kárpátaljaiakat kivéve - rájuk is vonatkozott a külföldieket érintő amnesztia, és hazatérhettek szülőföldjükre. Sajnos velük, főként az erdélyiekkel, nehéz felvenni a kapcsolatot, így a Gulág lexikonban viszonylag kevés személy sorsa és adatai képviselik az Erdélyből és más elszakított országrészekből elhurcolt volt magyar állampolgárokat.

- Milyen új munkán dolgozik?

- A levente intézmény történetét szeretném feldolgozni, Leventesors címmel. Ugyanis mint minden más intézményre, szervezetre, amelyik a két világháború között működött, annyi sarat, szennyet szórtak rá az elmúlt évtizedekben, hogy a ma élő nemzedékekben, ha él egyáltalán valamilyen kép ezekről, az bizonyos mértékig - a legjobb esetben is - torzított. A témáról egyébként többdossziényi anyagom van. A trianoni békeszerződés kikötéseit haladéktalanul végrehajtani köteles magyar kormány, az ország politikai, gazdasági és teljes katonai kiszolgáltatottsága mellett kereste a kiutat a kilátástalan helyzetből. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy a szomszédos kisantant államok sokszoros túlerőben, a legmodernebb technikával felvértezve álltak a határainkon. Az antantnak a békeszerződésben biztosított, fokozott ellenőrzési jogai mellett eltitkolt, észrevétlen katonai előkészület nem volt keresztülvihető. A helyzetet figyelembe véve 1921-ben született meg a véderőtörvény, melynek keretében hozták létre a levente intézményt, amely minden 24. életévét be nem töltött ifjúra nézve kötelezővé teszi a leventemozgalomban való részvételt. A törvény értelmében a mozgalom célja erős, egészséges, munkabíró és edzett ifjúságot nevelni. A törvényalkotók felismerték, hogy egyedül a sport tudja megadni az ifjúságnak azt az emberi tartást, amelyre egy katonai rendszer felépíthető. S ez biztosítja azt a testedzést, amely az ifjúságot egy esetleges háborús katonai szolgálatra előkészíti. Az erkölcsi nevelésre is nagy hangsúlyt fektettek, csakúgy, mint az erős nemzeti érzület kialakítására, tudatosítva a jövő generációjában, hogy az egyéni jogok mellett állampolgári és hazafiúi kötelességek is vannak. A levente intézmény arra is alkalmas volt, hogy a hadsereg újoncainál lényegesen nagyobb számú fiatalt vonjanak be a katonai előképzésbe. Az akkori vezetők vallották, hogy a fiatalság oktatásán, nevelésén áll vagy bukik az, hogy a nemzetnek széles, gerinces középosztálya legyen. A trianoni békeszerződés katonai rendelkezésének jogos kijátszásához a testnevelést és a sportot kellett elsőrendű nevelési tényezőként kihangsúlyozni. Az 1921-es véderőtörvény a titkos magyar hadsereg megteremtésére volt hivatott, azzal együtt, hogy összekapcsolták egészségügyi, sportolási célokkal és művelődési törekvésekkel. A politikai és katonai vezetésnek csak ez az egyetlen lehetősége maradt: törvényes úton elérni az egész ország ifjúságának a katonai előképzését biztosító nevelését.

- A harmincas évekre a külpolitikai környezet megváltozott...

- Magyarország 1938. március 11-én végre elnyerte a fegyverkezési egyenjogúságot, így Trianon katonai vonatkozásai semmissé váltak. 1939 elején jelent meg az új véderőtörvény, az 1939. évi IÍ. törvénycikk, ami a honvédelmi kötelezettségek sorában első helyen említi a leventekiképzést. Tehát a testnevelési szempontok elsődleges hangsúlyozása helyett már a katonai előképzésre vonatkozó rendelkezések kerültek előtérbe. A tényleges katonai képzésből kivonták az elemi katonai képzést, vagyis az alaki kiképzést, így a menetgyakorlatok, a jelentés, a tisztelgés, a katonai rendfokozatok ismerete és a fegyelmezési szabályok innentől a leventékre is vonatkoztak. A leventeegyesületeket 1941-ben hozták létre, amelyeknek célja a leventeköteles ifjúságnak - a kötelező leventeképzés körén kívül is - hazafias és vallásos szellemben együtt tartása. Az ifjúságot szabad idejének helyes felhasználásában tervszerűen segítették. A levente egyesületek nevelő, művelő és szórakoztató munkája a kötelező heti leventeképzést hivatott szervesen kiegészíteni. Felkértem egykori társaimat, hogy írják meg nekem leventeemlékeiket; hogyan emlékeznek a foglalkozásokra, gyakorlatozásokra, sporteseményekre, valamint az akkori ifjúság gondolkodásmódjára. A két világháború közti ifjúság tehát nagyon komoly katonai előképzésben részesült. Fizikai és szellemi szempontból egyaránt felkészültek leendő katonai kötelezettségek teljesítésére, s ha korban elérték a tényleges katonai kiképzés időszakát, igen rövid idő alatt harcképes férfiakká válhattak a haza védelmében. A lényeg, hogy talán be tudom bizonyítani, miszerint a leventemozgalom nem egy fasiszta ideológiájú ifjúsági szervezet volt, hanem a fiatalok katonai előképzésének és - jó értelemben vett - hazafias nevelésének intézménye.

Zsebők Csaba

Tartalomjegyzék