|
....................................
| |
Minden valamire való ruhát el lehetett adni.
Az egyik etappal érkezők között felfedeztem egy személyt, aki egy civil ruhává
átvarrt wermacht egyenruhába feszített. Körbe jártam. Ekkor így szólt a társaihoz.
„Nézd ezt a gazembert, el akarja venni a ruhámat.” Megnyugtattam, hogy nem
én, hanem mások fogják ezt megtenni. Elmesélte, hogy hadifogolytáborban,
hadifoglyokként voltak, s itt készítette a civil ruhát, de mert súlyos büntetést
kapott, ezért őt is Szibériába hozták. Tripolszki András a neve és
szenttamási. Tehát a szomszéd községből való. Bandival levettettem a
civil ruhát és felvette a használt ruháját. A civil ruhát aztán gyorsan
eladta, míg el nem vették tőle. Etap érkezéskor sokat meséltünk, és
megismertük magyar hadifogoly testvéreink szomorú sorsát. Akik ugyanúgy
szenvedtek a hazáért, mint mi. Senki sem tudta azonban, hogy hányan voltuk,
akik magyar hazánkon kívül szenvedtünk.
Táborunkba került Bondor Vilmos is, aki néhány
társával együtt megszökött. A szökés azonban nem sikerült, a vállát átlőtték,
ezért egy gazdaság központjában keresett védelmet. A gazdaságvezető nem
adta át az üldözőknek, csak a rendőrségnek. A rendőröknek is csak úgy,
hogy jegyzőkönyvet vettek fel. Így maradt életben. 1944-ben Mikó Zoltánnal
volt kapcsolatban, így került fogságba. A doni fronton harcolt. Itt Kiss János
és Tartsay Vilmos csoportjával is összeköttetésben volt. 1955-ben jött
haza és utána Amerikába ment. Sokat mesélt. A lágerben külön fogdában
tartották egy ideig. Nappal a fogda udvarára engedték, mely drótkerítéssel
volt körülvéve, s mindig a lágerkerítés őrbódéjában lévő őr látóterében
volt. Ilyenkor ketten a kerítés közelébe mentünk egymás között beszéltünk,
melyet Vilmos meghallgatott és így értesült a hírekről.
A táborba sokszor prominens személyeket is
behoztak. Így került oda Molotov és Kaganovics titkára is. Az orosz sorstársak
nem kedvelték egymást. Ezt fizikailag, veréssel hozták tudomásunkra. Még
itt is éltették a kommunista pártot és saját magukat tették felelőssé
helyzetükért.
Az én jó lelkűségembe belefért és nálam
megértést talált S. Sándor zsidó fiú is. Aki olyan elesett volt, mint mi.
Szatócs üzletük volt, és mivel nem ellenőrizte a megszerzett szeszes italt
és kimérte, s meghalt a faszesztől négy szovjet katona. Ezért négy és fél
évet kapott, és a Birodalomba került. Este a beszélgetések során felszínre
került a nacionalizmus, de a többség nem szívesen tárgyalt vele. Szegény
Sanyi, hogy bizonyítsa összetartozásunkat, a szlogent ismételgette: „büszke
vagyok, hogy magyar zsidó vagyok”. Figyelmeztettem, hogy egyelőre erről az
érzéséről hallgasson. Mivel ő nem politikai fogolynak számított, így
hamar elkerült közülünk, miután mi bocsánatot nem érdemlő bűnözőknek
számítottunk.
Az ácsbrigád vezetője Grigor Andrejevics
Kondakov volt, aki rablásért került börtönbe, s ekkor, mint rabot a katonasághoz
vitték. A frontra nem akart menni, ezért tenyerét átlőtte, így öncsonkító
tettéért 10 évet kapott és a lágerbe került. Brigádvezető beosztásáért
mindent megtett, sokszor kíméletlen volt, de jó oldala az volt, hogy
beosztottait embernek tekintette és érdekükért a tőle telhetőt, megtette.
A brigád egyébként soknemzetiségű volt:
orosz, ukrán, lengyel, litván, német, magyar, kínai, besszarab képviseltette
magát. Komoly szakemberek is akadtak közöttünk a brigádba megfelelő szerszámmal.
A tábor vezetése is ránk szorult, mivel őket is változtatták és sokkal a
családja is vele volt, így némi bútort kellett csinálni nekik. Ezért elnézőbbek
lettek vele és mint brigádvezető, javítani tudott a helyzeten. Tudta, hogy a
napi munkát az irodában furnérlapon kell papír hiány miatt leadni, Ezt másnap
lekapartunk és újra írtuk. Mi azt, amit a furnérlemez elbírt, ráírtuk, így
a kenyérfejadag a legnagyobb lett. De a káposztaleves és kása is bővebben
érkezett a konyhából. Közölte velem, csináljam e feladatot én, mert ő írni
nem igen tud, és azt a engyel fiút aki a munkáit eddig írta, elvitték. Ezt
azért nem orosszal végeztette el, mert így ha probléma volt, rám tudta
fogni, hogy nem jól értettem, amit ő diktált. Ilyen eset volt az, amikor egy
vagon szenet kiraktunk. A brigádot nem szedték szét, hanem mind ott volt.
A vagont a nyílt pályán raktuk ki, de amíg
megérkezett sok idő telt el, így a 60 tonna csak a büntető fejadagra lett
volna elegendő. Az ilyen táboron kívüli munkát az iroda barna csomagoló
papírra írattatta velem. Kondakovval a 60 tonna helyett 600 tonnát írtunk a
papírra és a munka elvégzését a nem létező Ivanov őrnagy nevének odaírásával
igazoltuk. A kapott kenyeret már rég elfelejtettük, amikor magas rangú
vasutasok érkeztek és keresték, ki írta alá a nem létező mennyiséget.
Kondakov megmondta, hogy én és azért, mert nem értettem mit mondott, miután
nem vagyok orosz nemzetiségű. Nem hitték el, mindjárt a fogdába vittek és
étlen szomjan tartottak. Amikor a tisztek elmentek, Grísa értem jött a fogdába,
onnan a konyhára vitt és jóllakatott. Az embereiért mindent megtett. Télen
a tábor kerítése mellől a havat kellett elhányni. Ilyenkor a furnérlemez
korlátlanul elbírta a hó köbméterét és így a kapott kenyéradag is
megfelelő volt. Nagyon jó kapcsolatom volt egy elesett, félénk besszarab
velem egyidős fiúval. Markó csomagot kapott s abban, mahorka, Pravda,
fokhagyma és egy zacskó korpa volt. Mivel jó viszonyban voltam a kínaiakkal,
és a konyhán kínaiak is dolgoztak, mindig adtak egy darabka káposztát, amit
megfőztem és Markó korpájával besűrítettük, ezzel is tellett az éhes
gyomor. Nan-Gu-An, a kínai asztalos szintén jó barát és munkatárs lett. Ővele
is, ahol lehetett segítettünk egymáson. Egy alkalommal szólt, hogy menjek a
barakkba egy kis ünnepségre. Elmentem. A barakkban foghagymás hússzag áradt.
Én is kaptam egy darabot nagyon, jóízű volt.
Nan-Gu-An elmesélte, hogy a táborparancsnok
selejtezte az egyik védő-őrző kutyát és az öreg kínai a bőre kikészítése
fejében megkapta a húsát, melyet a kínai ott a helyszínen elkészített
megsütött. Egy alkalommal a brigádvezető beteg volt és a táborból nem túl
messze lévő sertéstelepre kellett menni így én voltam a brigáddal. A sertés
kutricákat kellett javítani, Női dolgozók voltak a telepen. Krumplit főztek
a disznóknak. A mosléknak szánt krumpliból lehetett enni. A kismalacokat
tejes kásával választották el az anyától. Ekkor láttam, hogy a foglyok a
kismalacokat félre lökve, elszedték a tejes kását egyik kutricából.
Istenem, hová jutottunk!
Az ötös táborban női foglyok voltak. A tábor
karbantartására a mi ácsbrigádunkat küldték át. A nők nagyrészét nemi
bajjal kezelték, köztük volt egy magyar fiatalasszony, szintén beteg. Megerősített
belső katonai szolgálattal tudtunk dolgozni mivel a nők a munka helyett más
célra kívántak bennünket igénybe venni. A hangadók vagy tizen szembeszálltak
az őrséggel és verekedéssé fajult a helyzet, de végül az egyik barakkba
szorították a nőket, akik meztelenre vetkőzve ellenálltak. A katonák
egyenként, meztelenül, kezüket, lábukat összekötve a központi tábor fogdájába
szállították őket lovas kocsira rakva. A női táborban rettenetes állapotok
voltak, selyemharisnyából varrtak magunknak - férfit helyettesítő eszközt
- melybe meleg kását tettek. A táborba hozták Lengyelország, Szovjetunióhoz
csatoló részéből az apácákat is. Szegényeknek a sorsa pokoli volt, hiszen
mindezt látták és megélték.
Egyszer el kellett menni sírt ásni. Hármunkat
osztották be egy csapatba köztünk, volt egy kazah fiú is. Félméteres vésőkkel
és nagy kalapáccsal kellett a vastag fagyott földet áttörni. Sok erőfeszítésbe
került, míg sikerült. Amikor az igen vallásos mohamedán volt a gödörben
észrevette, hogy a lába alatt mozog a föld. Kiugrott és kétségbe esve fohászkodni
kezdett, mert szerinte a halottat háborgatni halálos bűn
volt. Elkezdtük hát betemetni, ezt azonban a köztörvényes bűnözők nem
engedték és kidobálták a nyugvó holtat. Az őrző katona, szórakozásból
kiverte a fogait, majd a fára akasztotta. Kétségbe voltunk esve a kazahhal
együtt, imádkoztunk magunkban és kértük a Jóistent, hogy segítsen meg
bennünket, ne itt kelljen meghalni, mert még a földben sem lehet
nyugodalmunk. Nem beszélve arról, hogy amikor a halottat a tábor kapuján
kivitték, kalapáccsal a homlokát betörték, mivel volt rá példa, hogy
abban a ládában csempészték ki a szökevényt, melyben a halottat szokták
vinni, ruhátlanul és egy furnérlappal, melyet a számával a lábára kötöttek.
Az első időben együtt dolgoztunk Klibán
Bandival a Kondakov brigádban, de őt előbb elvitték közülünk. Én még
hosszabb ideig maradtam, de bevett a szokásnak megfelelően a brigádokat széjjelszedték,
s különböző helyekre vitték. Így kerültem a központi táborba, ahol egy
nagy gatterüzem is dolgozott, és nemcsak fából, hanem téglából is folyt
az építkezés. Én a gatterhoz kerültem, holott a varrodában sok magyar -
Virág Jóska, Ebergényi Imre, Huszár Lóri - dolgozott. A gatterüzem vezetője
egy gazdasági bűncselekményekért elítélt őrnagy volt. Művelt ember,
mindenről kikérdezett, pedig ő is elítélt volt. Kézzel kellett a rönköket
a gatter kocsijára görgetni, mivel a gatter fedett helyen volt, így annak
folyamatos munkát kellett éjjel-nappal biztosítani. Minket, a kisegítő személyzetet
az időjárás nagyon megviselt. Valami fertőzést kaptam,
különböző helyeken furunkulusok jöttek a testemen és állandóan lázas
lettem. Kértem, hogy helyezzen a varrodába. Elbeszélgetett velem, s azt
mondta neki is van gyereke és nem ő tehet a szörnyű állapotokról.
Elvezetett az orvoshoz, befektettek egy beteg részlegre, amelyet az egyik
barakkból alakítottak ki. Külön tárgyalt egy fiatal orvossal és a
gondjaira bízott. Pár hónapig volt így és többször meg is látogatott.
Kitavaszodott mire meggyógyultam. Nem engedett el, nála kellett dolgoznom. Azt
mondta, udvaros leszek, kaptam egy talicskát, lapátot és söprűt. A gatter késztermékét,
deszkát, lécet és gerendát a városba hordtak, így a beérkező tehergépkocsik
által behozott vodkát, kenyeret, vajat az én talicskámba tették, melyet
nekem kellett a gatterirodába vinni, lehetőleg észrevétlenül. Közben egy ládagyártó
üzemet hoztak létre, és ide helyeztek. Marienszk városba, egy nagy szeszgyár
dolgozott, annak kellett a sörösrekeszekhez hasonló láda.
| |
....................................
|
